Reggeli mese

Ez a reggel legalább olyan különleges volt Lárinak és Fárinak, mint a többi reggel. Édesanyjuk reggelire kakaót készített és finom brióst sütött a kakaó mellé. Az illatok olyan konok erőszakossággal törtek be a gyerekszoba álomittas falai közé a vastag tölgyfaajtó melletti réseken, hogy nehéz lett volna lustálkodni, vagy legalábbis délig fel nem kelni, akármilyen álmos is legyen az ember lánya. (Na, nem minthogyha lustának nevezhetnénk a két lányt, de karácsony lévén megengedhető volt egy kis lazítás az Ebugatta családnál.) A finom illatokat követve a két lány szinte egyszerre pattant ki az ágyból, és kék, csillagmintás hálóingben, egymással versengve iramodtak az ajtóhoz, olyan tempóban, hogy csaknem felborították az ajtó mellett álló fogast. Lári nyúlt először a kilincshez, és ő nyitotta ki az ajtót, de Fári itt megelőzte nővérét és mire Lári kilépett a folyosóra, ő már jópár méter előnyre tett szert. A konyha a folyosón jobbra, a bejárattal szemben volt. Fári a konyha ajtaját nyitva találta, mivel édesanyjuk kora reggel óta sütött-főzött, készítette a reggelit a családnak.

–   Fári! Lári! Lassabban! – próbálta rendre utasítani az érkező lányokat az anyjuk.

–   Jó reggelt! Jó reggel! – köszöntek a lányok. És miután megérkeztek már ott is teremtek az asztalnál. Kisvártatva nyílt a bejárati ajtó, a hideg szél kissé meglebbentette az ajtó kis ablakát takaró függönyt. Apa lépett be ekkor vastag tollkabát, és prémes szélű csizmában. Fején akkora kucsma, hogy szinte le kellett hajolnia, hogy az ajtón beférjen.

–   Szervusztok, lányok! Felébredtetek? – kérdezte mély, barátságos hangon apa. De mire kimondta, a két lány már úgy ölelte át a derekát, hogy moccanni sem tudott.

–   Jól van, jól van! – szólalt meg kisvártatva. – Reggelizzünk.

 

Vajon miért olyan különleges ez a reggel? És mit jelent az, hogy „legalább olyan különleges”, mint a többi. Hmmm. Mi ez az illat? Csak nem kalács sült ki a kenyérsütőben? A titokra még várni kell.
(2004. karácsonyán)