A karácsonyokhoz ugyanúgy hozzátartozik a délelőtti veszekedés, mint a halászlé és a bejgli este. (Minden tiszta legyen, minden a helyén legyen, hogy a Jézuska tiszta és takaros szobába hozza a karácsonyfát és az ajándékokat.) A gyereknek az az érzése támad, mintha a szülők tényleg elhinnék, hogy a Jézuska hozza az 1 méter 30 centis fát a piacról, ő díszíti fel, ő veszi az ajándékokat… és egyébként is! Mintha – amennyiben valóban létezik – évente csak egyszer látogatná meg a háztartásokat, mint a református lelkész úr, aki olyan pontosan érkezett karácsony másnapjának délutánján hozzánk, mint a Jézuska az első nap reggelén.

Gyerekfejjel más a karácsony. Ámultam azon, hogy hogyan pompázik a karácsonyi díszekbe öltöztetett lakás, milyen furmányos módon kerülhetett a fa apuék szobájába (nyílván az ablakon keresztül), és az ajándékok a fa alá. Az ünnep az új játékok kipróbálásával telt. Jöttek a rokonok sorban, vagy éppen mi mentünk, mikor hogyan esett. Egy idő után ez a csoda elkopott, a fa már előző este ott állt az előszobában és csak arra várt, hogy apa egy baltával beleillessze abba a karácsonyfaállványba, amibe az előző években még a Jézuska tette. (Vajon a Jézuskának szüksége volt-e baltára?) Az évek során egyre fogytak az ajándékok és ez nem a fizetések reálértékének, hanem a nagyszülők abszolút értékének folyamatos és kitartó csökkenésének volt betudható. Egyre gyakrabban borotválkoztam és ezzel együtt újra és újra azt éreztem, hogy valami nincs rendjén, és csak vergődök a kiüresedett ünnep öröm nélküli keretei között.

 

*

****

*******

||

 

Ezerkilencszáz-kilencvenhárom. Tizennyolcadik karácsony… már-már rutin-veszekedés a fűtéssel kapcsolatban, és hogy ki, mit segít, vagy nem segít otthon. Gyors faállítás, ajándékosztás, TV, éjféli mise, alvás. Megszokott menetrend, és akkor nem is éreztük, (vagy nem figyeltünk fel rá) de volt ebben a karácsonyban valami titkos dolog, ami mindegyik karácsonynál különlegesebbé tette ezt az ünnepet. Ez volt az utolsó közös, családi karácsonyunk