Körülöttem emberek jönnek-mennek. A dolgok változásban vannak. Olyan változásban, aminen én (nem) szeretnék részt venni. Azért, egy kis szomorúsággal tölt el az érzés, hogy mellőzöttségbe vonulok. Szándékosan / tudat alá folytva minden törekvő gondolatot, szándékot. Furcsa, új érzés ez nekem. Idáig mindig akartam / tettem valamit. Valamit, amire azt mondhattam, hogy én tettem vagy érintve vagyok. De most még ez sem. Elszenvedem a változást. Furcsa, új érzés ez. Ha nem tetszik, kivonulok. Ennyi. Fontosabb dolgaim vannak - magyarázom magamnak és közben érzem, ahogy bokáig süppedek a tenni-nem-akarás mocsarában. Nem válogat. Tanulnom sincs kedvem, ügyintézni sem, dolgozni sem. Írni sem lenne, ha nem lenne az érzés egészen izgalmas, szokatlan. Rögzíteni akarom a pillanatot, az érzés, a nemakarás illatát, a hangokat...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.