A közelemben ül. Vörös fürtjeit válla felett bal, majd jobb oldalon hátradobja. S bennem, mint megannyi fogas- és lendítőkerék által halad előre mutatóként a vágy: vegyen észre! Parány vagyok hozzá képest, szükségem van rá! Most kinéz a busz ablakán, szemében visszatükröződik az út melletti őszkoptatta vézna fák végtelen sora, és az ég - ismerős táj. Késésben vagyunk. És Ő rámnéz, az órjára.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.