Cseresznyés

Széles, erőteljes léptekkel haladt a két oldal szőlőlugassal szegélyezett kerti úton az alacsony, nádtetős, fehér falú ház felé.

Az ajtóhoz ért, elgondolkodott. Magabiztosan tapogatta meg a jobb zsebét, majd mélyen belenyúlt, és a köteg pénzt számolni kezdte. Pont annyi, állapította meg, majd átrakta a bal zsebébe és a kilincsért nyúlt.

Az ajtó kinyílt, de a ház üres volt. Körülnézett, majd leült kint a ház falánál talált sámlira. A kertet nézte. Szép, ápolt kert volt. Az ösvény jobb oldalán a sárgarépa és petrezselyem, a balon paradicsom- és paprikatövek sorakoztak. Az ösvény végén a félig nyitott kertkapuval unottan játszott az őszi szél. A zár nem működött, csak úgy tessék-lássék módjára rakta fel az asztalos.

Nagysokára megérkezett a gazda. Az ember látta, mikor még a kövesúton jött, most felállt. Mereven nézte a közeledőt.

– Napot! – bökte ki, mikor odaért.

– Napot! – felelt az, majd bal kezét csípőre rakva, jobbal egy szőlőkarónak támaszkodott. – Oszt? – kérdezte, miközben rándított egyet kócos, őszülő fején.

– Hát elhoztam. – mondta emez, jobb zsebébe nyúlt, kotorászott. A gazda nézte. Emez jobb zsebe után a balban kereste a pénzt. Nyújtotta a gazdának. – Ehun van e!

A gazda elvette a pénzt, aztán odabökte, csak úgy foghegyről: – Megnézi a cseresznyést?

– Messzi van-e? Nem érünk vissza világossa. Majd hó’nap. Tudom én mit vettem. – mondta de már indult is a kapu felé.

– Nem úgy e! Gyűjjék be, hogy megigyuk az áldomást a bó’tra. – invitálta és megragadta az ember karját.

Be is mentek és bort ittak az üzletre, aztán a gazda elővette a baltáját.

Tíz óra körül járhatott az idő, mire a paprika és a paradicsom sorok között kiásta a másfél méteres vermet. Kivonszolta az embert és szép gondosan eltemette. Mormolt még a holdvilágnál egy miatyánkot a friss hant felett, aztán nyugovóra tért.

1999